A hagyományos reklám (vizuális és hang) ma már nem mindig hoz kivánt eredményt, ezért a termékgyártók és szolgáltatók új módszereket keresnek a forgalom élénkítése érdekében. Ezekhez elsősorban az érzékmarketing tartozik és azon belül az illatmarketing, mint az egyik legperspektivikusabb marketingirányzat a fogyasztói magatartás szempontjából.

Az emberi érzelem (emóció) több mint 70%-a érzékelhető illatokon, szagokon alapul. Az illatok/szagok azonnali érzelmi reakciókat váltanak ki, pszichikailag és fizikailag közvetlenül hatnak szervezetünkre, viselkedésünkre, kedvünkre. Az illattal el lehet érni, hogy az ember lazítson, vagy éppen fordítva, friss, feldobott állapotba kerüljön, és éppen emiatt több időt töltsön ilyen légkörben. Az illat alapján következtethetünk a tisztaságra és az igényességre.

Az utóbbi időben a cégek jobban érdekeltek saját cégillat (brand scent) kidolgozásában, ami alapján be lehet őket azonosítani. Így a brand (márkás termék, szolgáltatás) már meglévő kommunikációs szintjét lehet bővíteni, vagyis nemcsak színt, logót (embléma), stylist- és enteriőrmegoldásokat lehet neki kölcsönözni, hanem saját illatot is, ami pont ennek a cégnek a jellegzetessége. Megfelel koncepciójának és filozófiájának, elősegíti az ügyfelekkel és partnerekkel való kommunikáció teljesen új szintre való emelését.

Cégünk, az Aromaco Kft. a német Vapo d`or Innovation Gmbh kizárolagos képviseletét látja el. A Vapo d`or az egyik piacvezető cég Europában a professziónális illatmarketing területén, több mint 10 éves sikeres múlttal rendelkezik, saját gyártóbázisa van Németországban. Csak Németországban több, mint ezer állandó ügyfele van. A cég termékpalettáján jelenleg 12 fajta különböző funkciójú, saját fejlesztésű aromagép és több, mint 100 természetes alapú illatanyag található. Az illatkompozíciók természetes olajesszenciákból készülnek, környezetbarátok, megfelelnek az összes higiéniai követelménynek és az IFRA szabványnak.
Aromagépeink egyik fő tulajdonsága, hogy szárazon illatosítanak, melegítés és hajtógáz használata nélkül. Ilyenkor az illat eredetien és tisztán idézhető elő, lecsapódás nélkül, utána teljesen felbomlik a levegőben. Néhány gépünk az illatosítással egyidőben a kellemetlen szagokat is képes semlegesíteni, vagy akár háromféle illatot tud fújni, külőnböző időben, a programozástól függően.

Please update your Flash Player